Jártál már Zebegényben?

És a Kisházban?

A Kisház igazából nem is olyan kicsi. Sőt. Mégis, valahogy ráragadt a név, inkább becézésből, mint a méreteiből adódóan.

A Kisházról

Zebegény egy basszus,
Ami nem szólal meg soha.
Zebegény víztükör,
Amin látszik minden csoda.
Zebegény jó helyen van,
Még rossz időben is,
Zebegény köszönet,
Sokszor előre is.
Zebegény egy álom,
Amit elfelejtettél,
Visszatalálsz már,
Mikor először érkeztél.
Zebegény ébredés
Egy örök másnapra,
Emlékezés békére,
Csók az elmúltakra.
Zebegény egy kis ház
Völgyben, Dunaparton,
Ahol nem fér el más,
Csak ami tényleg kell, megtartom.

Zebegényről

Így lett a Kisház

Buzgó Csanád zebegényi építész szinteltolással tervezte meg az újvölgyi lejtőre, 2014-re lett kész a szerkezet és 2019-ig félkészen működött, csak az alsó szint padlóburkolatai, az alsó fürdő szaniterei, a téglakályha, egy lépcső a 2 szint között és pár bútordarab volt benne. 2019-ben kezdtük meg a felújítását; a felső szint teljes burkolását, a felső fürdőszoba komplett kiépítését, a tetők átfestését, lépcső építését a szintek közé, a teraszokra pedig korlátokat tettünk.

Ilyen lett

Szeretjük

a gyermekeket, és a kisállatokat is!

Felszereltségünket tekintve pedig igyekeztünk úgy kialakítani a Kisházat, hogy nektek csak magatokat kelljen hozni.

Felszereltség

Foglalj, hogy Te is részese legyél az élménynek!

Romantikus hétvégére, vagy nagyon nyugis hétköznapokra szavazol?
Foglalok

Egy Kisház

a Börzsöny szívében

Alpesi hangulatú kis mézeskalácsházikónk 2020 tavaszától szeretettel várja az erre járó vendégeket Zebegényben.
Lassíts le, gyere be, maradj egy darabig, érezd jól magad, aztán gyere vissza újra!

Megnézem a térképen

Élet a Kisházban

Instagram kompatibilis négyzetmétereink
Kövess minket!